Akropolis Táncszínház
Akropolis Táncszínház
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Zene
 
Történetünk

1996-ban Akropolis Táncstúdióként, Kerek Attiláné művészeti vezető alapításával indult útjára együttesünk története. Az eltelt évek alatt, mind szemléletünket, mind repertoárunkat tekintve óriási változáson mentünk keresztül. Az amatőr társulatok világát kinőve, számos szakmai és közönség elismerést kaptunk/kapunk. Szegedi és országos illetőségű fesztiválok, kulturális rendezvények, események, díjkiosztók meghívott vendégei vagyunk. Előadásaink között szerepel operafeldolgozás, magyar és egyetemes történelemből merített események megjelenítése, populáris hangzásvilágú zenei válogatásra klasszikus, folklór, kortárs és modern koreográfiák. Megalakulás óta készül minden évben egy-egy régmúltból merített témájú esemény vagy elhunyt művész, zeneszerző emlékét felelevenítő táncjáték, oratórium. Az együttes természetesen örül az elért eredményeinek, rangos díjainak, de a versenyeztetés csak másodlagos szempont. Fontosnak tartjuk a múlt ismeretét és ismertetését. Az alkotóműhely fő célkitűzése, hogy minél több feledésbe merülő szokást, hagyományt, történetet tartson élőn a felnövekvő táncosokban és maradandó művészi élményt juttasson el a közönséghez. Az együttest,  Szeged városáért és a megyéért végzett munkájáért, 2013 novemberében a szakmai kuratórium a Csongrád Megyei Prima Díjban részesítette. 

Díjaink:

2001. "Kultúrával a Nyugat kapujában" Nemzeti Fesztivál, Csongrád  megyei döntő  I.  helyezés

2003.  XII. Országos Felnőtt Táncművészeti Fesztivál, Budapest,  előadói-különdíj

2005.  XIV. Országos Felnőtt Táncművészeti Fesztivál, Budapest, karaktertánc kategória  I. helyezés

2006. Csongrád Megyei Táncművészeti Fesztivál, Szeged, Karakter kategória (felnőtt)  Legjobb koreográfia (New York, New York)

2006. Simándy József Emlékérem, Balatongyörök

2006. Szeged Város Közművelődéséért Érem, Löwl Lipót Díj

2007. Csongrád Megyei Táncművészeti fesztivál, Szeged, Karaktertánc kategória (felnőtt) Legjobb koreográfia (Cabaret)

2008. Csongrád Megyei Táncművészeti Fesztivál, Szeged, Karaktertánc kategória (felnőtt) Legjobb koreográfia ( Egzotikus Klezmer)

2009. Csongrád Megyei Táncművészeti Fesztivál, Szeged, Karaktertánc kategóra (felnőtt) I. díj (Különös találkozások), 

2009. Deszk, fesztiváldíj

2011. Csongrád Megyei Moderntánc Csoportok Fesztiválja, Szeged, Karaktertánc kategória (junior,La Foule, I. hely) Moderntánc kategória (junior, Ancient Egypt, I.hely)

2011. V. New Ada Dance Fesztivál  Mini kategória, szórakoztató tánc, I. helyezés

2011. Liszt Emlékérem

2012. Január, Vienna Dance Open 2012 Nemzetközi táncversenyen        felnőtt/karakter,etnik,folk/I. helyezés, junior/modern balett/I. helyezés, junior szóló/modern balett/II. helyezés 

2012. Röszke Fesztiválplakett

2013. IX. Klauzál Kupa Budafok Országos Táncverseny, felnőtt/arany, gyerek/bronz

2014. III. Connector Nemzetközi Táncverseny Veszprém,  Modern tánc kategória  Junior I. helyezés, gyerek II. helyezés, feknőtt III. és VI. helyezés

Legemlékezetesebb előadásaink:

2006.  A Mozart emlékév alkalmából, "Kis semmiségek" címmel táncok a mester zenéjére

2006.  A Bartók emlékév alkalmából, Bartók Béla: Concerto művére készült a "Ballada" c. táncjáték

2007. A Kodály emlékév jegyében készült Budavári Te Deum c. táncjáték és a Batthyány emlékév tiszteletére készült keresztmetszet a " A költő visszatér.." c. rockoperából

2007. Chicago (musical)

 2008. Reneszánsz Év jegyében    Makrancos Hölgy (tánckomédia),  Johanna a máglyán (történelmi táncjáték), Vámpírok bálja (musical keresztmetszet)

 2009. Játék a tavon - tánckomédia Csajkovszkij: Hattyúk tava c. művére

"Radnóti sorai közt lépegetve" - táncoratórium (holocaust)

2010. Erkel Ferenc: Ünnepi Nyitány

Burleszk

Andalúz Rapszódia

2011.

Liszt Ferenc Emlékév: Tetem Party, Magyar Rapszódia

Jézus Krisztus Szupersztár 

2012. Macskák musical adaptáció, A szögedi boszorkányok legendája

Közreműködéseink:

Dómdixie Gálaműsor, Képzelt Riport Egy Amerikai Popfesztiválról, Az ember tragédiája, Made in Hungária, Evita, Nabucco, Rómeó és Júlia, Kajak-Kenu VB, Megnyitó Ceremónia, Bolero, Carmen/Szegedi Szabadtéri Játékok/, Mária Evangéliuma Rockopera /Szegedi Dóm/

Március 15.-i Emlékműsor /Móra Ferenc Múzeum/ 

56-os Emlékműsor /Szegedi Nemzeti Színház/

Dömötör Díjkiosztó Gála /Szegedi Nemzeti Színház/

Kisopera- Piaci Dámák /Városházi Esték/

Szegedi Nagyárvíz és Szeged újjáépítésének tiszteletére készített emlékműsor

Megyei Prímadíj Kiosztó Gála

 

 
Pontos idő
 
Látogatók száma
Indulás: 2008-02-14
 
Hozzászólások
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon